Állítólag már tavaly is voltam a cserkésztáborban, de akkor még egész kicsi kölyök voltam. A mostaniban viszont már komoly, felnőtt kutyaként vettem részt.
Azzal kezdődött, hogy vonatoztunk. Sokat. Már untam, és pisilni is kellett, amikor leszálltunk, és egy rövid pisilés után átszálltunk a másik vonatra. De ezután már nemsokára a táborban voltunk.
A napok összefolynak... sokat játszottunk, szaladgáltam, labdáztam, frizbiztem. Néha elegem volt a gyerekekből, de akkor félrevonultam, és békén hagytak. Az esték voltak a legjobbak: a sátorban szundiztam, közvetlenül Newsee mellett. És minden reggel beleszuszogtam a fülébe!!! (Kivéve az utolsót, amikor ő kelt előbb, és ő szuszogott az enyémbe.) Még a sátor cippzárját is megtanultam kihúzni!
A zászlófelvonásoknál össze-vissza mászkáltam, de tisztelegni azért tudok! Fel kell emelni a mancsot, és kész.
A tímári kutyák viszont nagyon hülyék! Ugattak, amikor arra jártam, tépték a kerítést, ha meg kint találkoztam valamelyikkel, az félt. Jót játszani egyikkel sem tudtam.
Összességében jó volt, bár nem bánom, hogy a vlág visszaállt a rendes kerékvágásba.
