Meséltem már ivartalanításom történetét? Azzal kezdődött, hogy szeptemberben, 6 hónapos koromban, tehát elég korán tüzelni kezdtem. Nagyon furcsa volt! Jött a sok-sok felnőtt kutya, és olyan szokatlanul viselkedtek... nem játszani akartak, de hogy mit, azt nem tudom. Newsee kicsit megijedt, és 1 hétre be is zárt (még a loviba sem mehettem ki). Aztán az élet visszaállt a normális kerékvágásba.

December 22-én Kacsa és Newsee beültettek a kocsiba (azt szeretem ám!!!), és elmentünk utazgatni. Amikor megérkeztünk, bementünk egy házba. Ott egy ismeretlen, de jó szagú ember (később megtudtam, hogy Fofónak hívják, és állatorvos) megszúrt egy tűvel, és elaludtam.

Jó sokára ébredtem, a kocsiban, Newsee ölében. Valami volt a nyakamon, fájt a pocim, és nagyon gyenge voltam. Ölben vitt fel a Papához és a Mamához, ahol Frigyes, az ősellenség macska sem kötözködött, megszagolt, és békén hagyott. Enni, inni sem tudtam, zsongott a fejem, és csak szundizni akartam. Ezért haza is kocsival vittek, és reggelig aludtam.

Lassan elmúlt a fájdalom. De a nyakamon lévő lavórt csak nagyon-nagyon sokára vették le!!!!! Nem tudtam tőle vakarózni, nem tudtam nyalogatni a sebet sem, és mindenhová beakadt, tehát elég bosszantó volt.

Január 2-án került le rólam a gallér. Akkor viszont újra kezdődött az élet! Simán ismerkedhetek kanokkal, azzal játszom, akivel akarok. Vakarózhatok, nyalogathatom a pocim, tehát normális kutyuéletet élhetek.

Összességében: megérte. De nem kívánom vissza azt a 10 napot!